Kókai Katalin DK jelölt
Bemutatkozás
Kókai Katalin vagyok, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjelöltje Kalocsától Akasztóig. Egyszerű, dolgos ember vagyok, két gyermek édesanyja. Pontosan tudom, mit jelent napról napra megküzdeni a megélhetésért.
Különösen fájó számomra a Kalocsai Szent Kereszt Kórház helyzete, ahol már több osztályt is bezártak. Az emberek elveszítették az egészségügyi ellátásba vetett bizalmukat, miközben a kormány csak a kiváltságos kevesekkel törődik. A térség főútjai – az 51-es, 52-es és 53-as – és a bekötőutak állapota siralmas. Ezek nem apró kellemetlenségek, hanem az emberek biztonságát és megélhetését veszélyeztető problémák.
Vármegye és települések
Vármegye
BÁCS-KISKUN
Elérhetőség
Email
Helyi Ügyek
1. helyi ügy
Infrastrukturális fejlesztések terén:
Baloldal nélkül nincs igazságos Magyarország, és nem lesz valódi változás.Az 52. sz. főút Kecskemét és Solt közötti szakasz felújítása illetve a Soltot elkerülő
útszakaszának megépítése a teherforgalom elterelése.
Az 51. sz. főút Kalocsától Bajáig terjedő szakaszának illetve a településekre bekötő utak
Az 53. sz Főút illetve a településekre bekötő utak mellékutak felújítása.
A mellékutak teljes felújítása.
Minden településhez jó minőségű út kell!

2. helyi ügy
Minőségi egészségügyi ellátást!
A Kalocsai Szent Kereszt Kórház szülészetének és gyermekosztályának újraindítása
Várólisták csökkentése, korszerű Diagnosztikai eszközök beszerzése
Szakrendelők bővítése, .
Háziorvosi ellátás támogatása
Az egészségügyi dolgozók megtartását támogató rendszer kiépítése, a lakhatás támogatása
Orvosok-Ápolók megbecsülése támogatása

3. helyi ügy
Az idősgondozás és szociális ellátás bővítése, fejlesztése
Házi segítségnyújtás erősítése hogy az idősek otthon maradhassanak
Segítségnyújtás az önkormányzatoknak idősotthonok fejlesztésére, ezáltal a várólisták csökkentésére, források biztosítása.
Képzések idősellátásban dolgozóknak
A Család tagját otthon ápoló hozzátartozó pénzbeli ellátását garantáltan megemelni ugyanakkor az
otthon ápolásban eltöltött idő is beleszámít a munkaviszonyba
4. helyi ügy:
A települési önkormányzatok jogosítványainak visszaadása, jogcímek erősítése források biztosítása.
5. helyi ügy:
Fiatalok, családok jövője
Iskolák fejlesztése -digitális eszközök ,modern környezet
Az iskolákban,Óvodákban klímaberendezések és árnyékolástechnikai rendszerek beszerelése
Sport-és közösségi terek felújítása
Pályaorientáció és gyakorlati képzések, hogy munkát találjanak helyben.
6. helyi ügyek
Gazdaság és munkahelyteremtés
Helyi vállalkozások segítése egyszerűbb engedélyek, támogatások
Logisztikai és ipari fejlesztések támogatása
Helyi termékek,mezőgazdaság népszerűsítése
7. helyi ügy:
Környezettudatos fejlesztések
Fásítás,parkosítás közterek rendezése
Tisztább települések,hatékonyabb hulladék kezelés
Energiahatékony közintézmények
8. helyi ügy
Közbiztonság javítása
Erős körzeti megbízotti hálózat
Mentők Tűzoltók Jobb felszerelése nagyobb megbecsülése
Bűnmegelőzési programok fiataloknak és időseknek

Zárszó
Baloldal nélkül nincs igazságos Magyarország, és nem lesz valódi változás.