Bemutatkozás

Kerekes Edit vagyok, ápoló és három gyermek édesanyja. Több mint tizenöt éve dolgozom a megye egészségügyi intézményeiben, jelenleg is a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház felnőtt sebészeti osztályán látom el a betegeket.

Az egészségügyi pálya számomra hivatás, nem munka. Mindennap megtapasztalom, mennyire fontos az odafigyelés, az emberség és az egymás iránti felelősség. Hiszem, hogy egy közösség akkor erős, ha tagjai számíthatnak egymásra – legyen szó betegágy melletti segítségről, szülői helytállásról vagy éppen közéleti munkáról.

Családom a legnagyobb támaszom. Három gyermek édesanyjaként pontosan tudom, milyen kihívásokkal küzdenek ma a miskolci és környékbeli családok. A mindennapi gondok, a kiszámíthatóság hiánya és az egészségügy nehézségei mind olyan ügyek, amelyek miatt felelősséget érzek a közösségünk iránt.

Miskolcon az 1. számú választókerületben, a Jobbik képviseletében azért vállaltam szerepet, mert nap, mint nap megtapasztalom az egészségügyi rendszer hibáit, amin szeretnék javítani a magyar emberek tisztességes egészségügyi ellátása érdekében.

És mert hiszek abban, hogy a politika lehet tisztességes, nyitott és közösségre figyelő. Olyan szakma politikai munkát szeretnék végezni, amely valódi segítséget jelent az embereknek, és amelyben a döntések középpontjában mindig a családok és a helyi közösségek állnak.

Köszönöm mindenkinek, aki támogat, aki meghallgat, és aki hisz abban, hogy a miskolci emberekkel közösen tudunk egy emberibb, biztonságosabb jövőt építeni. Egy olyan várost, ahol a mindennapi élet biztonságán túl, jelen van a családok életében a szeretet és a boldogság.

Miskolcnak gondoskodó, tisztességes, közösségi képviseletre van szüksége, ahol központi kérdés az emberek egymás iránti tisztelete, mindenki számára időben elérhető egészségügyi ellátás, a családok anyagi biztonsága. Biztonságos boldog élet.

Tisztességes helyi megoldások a közösség gondjaira, problémáira.

Ápolóként egyik fontos célom az egészségügyi rendszer reformja, hiszen a túlságosan központosított és alul finanszírozott ellátórendszer nem tudja megfelelően kielégíteni a Miskolcon élő emberek egészségügyi szükségleteit. Megválasztásom esetén mindent elkövetek, hogy önálló minisztériuma legyen az egészségügynek, és ezt az Egészségügyi Minisztériumot az Egészségügyi Miniszter és az Országos Főápoló fogja irányítani.

Fontos és lényeges eleme egy jól működő egészségügyi rendszernek a megfelelő humán erőforrás, jól képzett kiegyensúlyozott szakemberek jelenléte a rendszerben. Akik a hívatástudat mellet fontosnak tartják a kiszámíthatóságot és a biztonságot. Ennek érdekében az életpálya modell bevezetése az egészségügyben dolgozó szakemberek számára, kiemelten fontos, hiszen a biztonságos megélhetés kiszámíthatóvá és vonzóvá teszi a hivatást.

Legyen az orvos vagy más szakkal rendelkező diplomás szakember, szakdolgozó.

Választókerületemben, az Avason nagyon fontos feladat a lakótelepi panel program ismételt kidolgozása, amely a korszerűsítés és energiatakarékosság mellett sokat segít az ott élő emberek rezsi kifizetésének csökkentésében.

Nagyon sok család van, ahol a súlyosan fogyatékos gyermeket nem tudják elhelyezni, vagy ha igen csak bent lakásos intézményben. Azoknak a családoknak nyújtana lehetőséget a nappali fogyatékos kisgyermek otthon, akik szeretnének részben gondoskodni beteg gyermekükről.

Fogyatékos kisgyermekek számára (2éves – 7 éves korig) nappali ellátást nyújtó Intézmény létesítése.

A JOBBIK egy Szebb és Boldogabb jövőt kínál. Ápolóként minden nap azt látom: a közösség akkor erős, ha vigyázunk egymásra. Erről szeretnék szólni a Parlamentben is. Miskolcnak nem pártharcokra van szüksége, hanem emberségre és figyelemre. Ezért indulok el a választáson. A családok terhei ma nagyobbak, mint valaha. Édesanyaként pontosan tudom, milyen nehéz a mindennapi helytállás. A politika lehet tisztességes. És én bizonyítani szeretném, hogy így is lehet képviselni a miskolciakat. Az egészségügy nem statisztika, hanem az emberek és családok sorsok, életek lenyomata a társadalomban. Az emberekért szeretnék döntéseket hozni, nem rólunk nélkülem. Azért, hogy közösen építsük a szebb jövőt. A választókerület minden utcája számít. Minden ember számít. Minden történet számít. Nem ígérek csodákat, csak tisztességes munkát és valódi jelenlétet. Ezt tudom biztosan vállalni. A politikában az emberség nem gyengeség, épp ellenkezőleg, ez a legerősebb alap. Hiszek abban, hogy Miskolc jobb hely lehet, ha végre meghallgatjuk egymást. Ezért járom most a város minden szegletét. Köszönöm mindenkinek, aki megosztja a gondolatait velem. Ez a kampány nem rólam szól, hanem rólunk, a közösségről.

Vármegye és települések

Helyi Ügyek

1. helyi ügy
egészségügyi rendszer reformja országosan és Miskolcon is.
2. helyi ügy
panelprogram újraindítása az Avason
3. helyi ügy
fogyatékkal élő kisgyermekek számára, nappali ellátást biztosító intézmény létesítése

Üzenet küldés

Share via
Copy link