Hunyor Csabáné – Jobbik jelölt
Bemutatkozás
Győr-Moson-Sopron vármegye 3-as számú egyéni választókerületében Hunyor Csabáné fogja képviselni a nemzeti oldalt.
Hunyor Csabáné Kapuváron él, három gyermek édesanyja és hét unoka büszke nagymamája. Nyugállományú katona, a honvéd egészségügyben teljesített szolgálatot.
Hivatásából adódóan megjárta a délszláv háborút, szolgált a NATO több támaszpontján. Ezeken a helyeken megtapasztalta a háború borzalmait, ezért a béke elkötelezett híve, és egy olyan országban hisz, ahol a rendpárti Jobbik törekvései érvényesülnek.
Mint Magyarországon mindenütt, a körzetében is problémás az egészségügy az orvoshiány miatt, úgy a felnőtt-, mint a gyermekorvosi ellátásban. A háziorvosok nagy része elérte a nyugdíjkorhatárt, sőt nem ritka, hogy még azon túl is dolgoznak. Nincs utánpótlás, ezért a megmaradt háziorvosok dupla, nem ritkán tripla körzetekben látják el a betegeket. Meg kell adni a lehetőséget, és ide kell csábítani a fiatal kezdő orvosokat, segíteni a letelepedésben szolgálati lakással, családtagjaiknak munkahely, iskola, óvoda biztosításával.
Hunyor Csabáné elkötelezett híve a Jobbik Magyarországért Mozgalom népszavazási kezdeményezésének, miszerint a szenteste legyen a családoké, december 24. legyen munkaszüneti nap.
A devizakárosultak ügyét teljes mértékben támogatja, hiszen a bankok, a végrehajtók embertelen módon nyerészkedtek a kiszolgáltatott embereken. Hunyor Csabáné, ahogy egykori hivatását, a képviselőséget is szolgálatnak tekinti, ehhez kéri az emberek bizalmát.

