Binder Csaba – Mi Hazánk jelölt
Bemutatkozás
Binder Csaba helyi képviselőjelöltünk 2000-ben született Budapesten. Születése óta Budán él, ide köti iskolája, a templomi közössége és a sportegyesülete is. Négy gyermekes nagycsaládból származik, ahol a kezdetektől fontos volt, a konzervatív, keresztény neveltetés, ez határozza a politikai pályáját is.
Első diplomáját a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Karán szerezte meg. Jelenleg is egyetemista, az ELTE ÁJK-n végzi tanulmányait. Emellett a Mi Hazánk parlamenti munkáját segíti Dócs Dávid országgyűlési képviselőnk asszisztenseként, valamint a Mi Hazánk ifjúsági szervezetének, a Mi Hazánk Ifjainak elnöke.
Az ifjúságpolitika és a magyar fiatalok itthon tartása mellett fontos motivációt jelent számára a környezetvédelem, hiszen vallja, hogy aki szereti a hazáját, az meg is akarja óvni azt és nem szennyezi, vagy nem építi be luxusingatlanokkal, ahogy azt Budán szokás. Ez a kerületben kifejezetten aktuális probléma, hiszen páratlan környezeti adottságokkal rendelkezik a Budai-hegység lábánál. Az elmúlt években azonban a zöld területek beépítését és környezetpusztítást láthattak a lakosok a II. kerület egészében. Célja, hogy ez a kerület megtartsa ezt a páratlan környezeti adottságát, így a beépítések ellen a legkeményebben fel fog szólalni jelöltként is.

