Vissza

András Károly Mi Hazánk-jelölt

BK-01-Andras-Karoly_04
Andras-Karoly-SZOROLAP4-egyben7
BK-01-Andras-Karoly_04
Andras-Karoly-SZOROLAP4-egyben7

Bemutatkozás

András Károly

1992-ben született Zentán. Az érettségi megszerzése után két évvel erdész szakmát szerzett Ásotthalmon. Ezt követően 3 éven keresztül (2013-2016) Angliában élt és dolgozott logisztikai ágazatban. Hazaköltözése után fél évvel Kunszentmiklóson telepedett le 2017 szeptemberében. A magyar mellett folyékonyan beszél angolul, illetve B1 szinten törökül.

A Mi Hazánk Mozgalommal 2020-ban ismerkedett meg és mivel egyetértett a párt programjával és célkitűzéseivel, ezért 2021. novemberében csatlakozott a mozgalomhoz. 2022 augusztusától Kunszentmiklóson szervezeti elnök és választókerületi szervező, 2023 februárjától pedig választókerületi elnök. 2024 nyarán Bács-Kiskun vármegyei mandátumot szerzett, azóta a Mi Hazánk frakcióvezetője a vármegyei közgyűlésben. 2025-től az Európai Parlament, Régiók Bizottságának póttagja, illetve CIVEX szakbizottsági tag, ebből kifolyólag pedig már nemzetközi fórumokon is felszólalt a magyarságért, a migránsok integrálása ellen, az európai, adófizető állampolgárokért és a gyermekek védelmében.

Mivel a körzet ahol indul, egy alapvetően mezőgazdasági adottságokkal rendelkező választókerület, ezért programjában nagy hangsúlyt kap a vízellátás kérdése. Ehhez kapcsolódóan a vármegyei közgyűlésben határozati javaslatot nyújtott be egy vízmegtartási és vízgazdálkodási munkacsoport felállítása érdekében, amit azonban a kormánypárti képviselők bizottsági és testületi szinten is megakadályoztak.Ezenkívül a választókerület infrastruktúrális fejlesztéséért is elszántan küzd, ugyanis 2025 májusában költségvetés módosító javaslatot juttatott el a Mi Hazánk országgyűlési frakciójához, amely elsősorban a Kunszentmiklós, Kunpeszér, Kunadacs, Szabadszállás, Szalkszentmárton, Kerekegyháza útvonalak, Lajosmizse vasúti átjáró teljes, vagy részleges felújítását tartalmazták, illetve a Fülöpháza általános iskola újbóli megnyitására irányultak.Országgyűlési képviselőként még hatékonyabb eszközökkel tudna dolgozni a választókerületért és a közösségért az itt élők érdekében.

Share via
Copy link