Abdallah-Magdy Szabrina Kutya Párt jelölt
Bemutatkozás
Emberi jogi ügyvéd akartam lenni, a Kutyapárt országos önkormányzati koordinátor lettem. Édesanyám Baranyi Mária, szóval én tudom, milyen is a Bar Anya. Ne aggódj, a Kutyapárthoz én sem a viccek miatt csatlakoztam, inkább azért, mert mert azt láttam, hogy a fontos, kis és nagy közösségeket érintő ügyekben megteszik, amit lehet. Nem ígérünk feleslegesen, nem változtatunk hetente az álláspontunkon, és nem szavazógépnek tekintjük az embereket. Az utcán már jól festünk, jól festenénk a parlamentben is. Szavazz rám, mert én is rád szavaznék! Négyeljük fel a kétharmadot!
A jelölt jelenlegi bemutató oldala nyilvánosan elérhető forrásokból összeállított információkat tartalmaz.
Lehetőség van saját bemutatkozás feltöltésére, amelyet a jelölt vagy pártja is szerkeszthet, és amely helyi ügyekre, programokra és elérhetőségekre is kitérhet.

